Beszélő jelek

Beszélő jelek

Látás alapú technológiai fejlesztés a folyamatos jelnyelvi megértéshez és fordításhoz   A siketek számára a jelnyelv jelenti a természetes kommunikációs eszközt. Bár a siketek, a hallássérült és halló jelelők egymás között tudnak kommunikálni, a siket közösségnek komoly kihívással kell szembenéznie az oktatási, társadalmi vagy munkahelyi környezetbe történő beilleszkedés során, hiszen az európaiak zöme nem ismeri a jelnyelvet. Kifejlesztettünk egy új, látásra épülő technológiát, a jelnyelv folyamatos szöveggé alakításához, hogy új elektronikus szolgáltatások álljanak a siketek rendelkezésére, és elősegítsük a kommunikációjukat a halló társaikkal.   Az Ateknea szerepe: Tér- és időbeli jellemzők kiemelése a jelfelismeréshez Integráció és grafikus felhasználói felület  Készült további tudományos és üzleti partnerek közreműködésével és az Európai Bizottság támogatásával. Keresés: Archívum 2017. június 2017. március 2016. november 2016. október 2016. július 2016. május 2016. február 2015. november 2015. október 2015. szeptember 2015. augusztus 2015. július 2015. június 2015. május 2015. április 2015. március 2015. január 2014. december 2014. november 2014. október 2014. szeptember 2014. augusztus 2014. július 2014. június 2014. május 2014. március 2014. február 2014. január 2013. december Kategória...

tovább

Látássegítő szemüveg

Látássegítő szemüveg

Digitálisan javított látás a fogyatékkal élők számára Digitális szemüveg a látássérült emberek látóképességének javítására Több millió látáskárosodással küzdő ember él Európa szerte, és számukra a hagyományos szemüvegek nem elegendők ahhoz, hogy a mindennapi tevékenységeiket másokhoz hasonlóan elvégezhessék, például igénybe vegyék a tömegközlekedési eszközöket vagy sétára induljanak az utcán. A látássérültek életminőségének javításán fáradozó szakemberek és szervezetek egyik fő célja, az érintettek mobilitásának növelése, hogy ezáltal könnyebben elérhetővé váljon számukra is az oktatás, a munkahely és a társas programok helyszínének megközelítése. Az új technológia két kamera révén 3D-s képet alkot, amely térlátást és egyben mobilitást is nyújt a használójának. A digitális képjavítás sikerrel alkalmazható a látásromlás ellensúlyozására. A modern képalkotási és megjelenítési technológia lehetővé teszi kifinomult, megszerkesztett képsorozatok – röviden videók – valós idejű lejátszását. Az Ateknea szerepe: Nyomtatott áramkörök tervezése Szoftverfejlesztés Műszaki tervezés Készült további tudományos és üzleti partnerek közreműködésével és az Európai Bizottság támogatásával....

tovább

Számítógéppel támogatott hegesztés

Számítógéppel támogatott hegesztés

Hegesztőeszközök számítógépes tervezése   Segítség a hegesztőmérnökök számára az eszközök megtervezésében eset alapú következtetéses eljárás révén. A fémipari ágazatban a hegesztési eljárás során az anyagok hegesztést követő deformálódása komoly gondot jelent a gyártók számára. A helyreállítási kiadások, a gyártási költségek tetemes részét teszik ki, ezért a gyártó cégek igyekeznek mérsékelni a deformálódást, és jobb minőség elérésére törekednek, moduláris rendszerek vagy rendelésre készült hegesztőfogók és eszközök alkalmazásával. Erre kínál megoldást a 3D-s számítógépes tervezésen alapuló, kifinomult döntéstámogató rendszer, amely segíti az alkatrészt tervező mérnököt, az optimális rögzítőpontok és erők kialakításában. A rendszer input adatokat is kalkulál az innovatív LSND technológiához. Ez a megoldás növelni tudja a hegesztőfogó megtervezésének hatékonyságát, egy döntéstámogató rendszer bevonásával, amely segíti a mérnököket a lehetséges megoldások megtalálásában a korábban előfordult, hasonló rögzítési problémák alapján. Az Ateknea szerepe: Döntéstámogató rendszer Számítógépes tervezőmodul Felületleírás   Készült további tudományos és üzleti partnerek közreműködésével és az Európai Bizottság támogatásával.   Keresés: Archívum 2017. június 2017. március 2016. november 2016. október 2016. július 2016. május 2016. február 2015. november 2015. október 2015. szeptember 2015. augusztus 2015. július 2015. június 2015. május 2015. április 2015. március 2015. január 2014. december 2014. november 2014. október 2014. szeptember 2014. augusztus 2014. július 2014. június 2014. május 2014. március 2014. február 2014. január 2013. december Kategória...

tovább