Piac & Profit előadás a közvetlen brüsszeli forrásokról

Piac & Profit előadás a közvetlen brüsszeli forrásokról

Ügyvezető igazgatónk, Zoltai Miklós előadást tartott a Piac és Profit által szervezett Pénz, de honnan? című konferencián.

Az esemény Konzultáció döntéshozóknak az EU-pályázati pénzek utolsó százmilliárdjairól címmel, 2017. június 8-án került megrendezésre a budapesti Experience Center és Konferenciaközpont székházában.

A konferencián pályázatokban jártas szakemberek osztották meg információikat a résztvevőkkel, valamint plenáris és személyes konzultációkon keresztül minden kérdésre igyekeztek válaszolni az érdeklődő kis-és középvállalkozóknak.

A Közvetlen brüsszeli források témában az előadók között szerepelt Zoltai Miklós, az Ateknea Solutions Hungary ügyvezető igazgatója is, aki a Horizont 2020 Keretprogramban rejlő lehetőségeket mutatta be.

H2020

PP-alap-00001

 

BlindPAD: a látássérültek életének megkönnyítéséért

Az információk  digitális megjelenítése valamint a grafikus tartalmak megértése magától értetődőnek tűnik legtöbbünk számára. Nem így a látássérülteknek, akik speciális eszközök használata nélkül teljesen kimaradnak ebből a világból.

logo

Kiváló érintési érzékük kihasználásával kerestünk megoldást a problémára és szeretnénk segítséget nyújtani a digitálisan közölt információk megszerzéséhez,  az iskolai tanulás, a mentális térképek fejlesztése, az orientáció és a mobilitás napi feladatai során. A jelenleg elérhető érintőképernyők azonban korlátozott vagy semmilyen tapintható visszajelzést nem tartalmaznak, ezért azok számukra teljesen haszontalanok. A tapintható kijelzők potenciálja és piaca nagyrészt kihasználatlan annak ellenére, hogy a felhasználók egyértelműen jelezték igényüket egy könnyen, olcsón hozzáférhető eszközre.

A BlindPAD projekt célja egy olyan eszköz kifejlesztése volt, ami a grafikus tartalmakat érintéssel teszi elérhetővé és a látássérültek személyes segédeszközeként szolgál. Az elmúlt időszakban bebizonyították, hogy a programozott tapintható megjelenítés javítja a térbeli képességeket a vakok és gyengénlátók körében. A készülék a legmodernebb mobil eszközökhöz kapcsolódik és az érintés-alapú információkat szolgálatat a felhasználóknak, kihasználva és javítva az amúgy is kiváló érzékelési képességeiket. A prototípus elkészítése után bebizonyosodott, hogy a BLINDPAD egy személyes, hordozható és olcsó megoldás a tudás és a függetlenség fejlesztése érdekében, ezáltal növelve a foglalkoztatás esélyeit, a társadalmi beilleszkedést és végső soron az életminőség javulását a vakok és gyengén látok részére.

A projekttel kapcsolatos bővebb információk az alábbi honlapon találhatók:

www.blindpad.eu

http://lmts.epfl.ch/cms/site/lmts/lang/en/haptics

Sikeresen zárult az NOO2 bioenergetikai projekt az Ateknea Solutions Hungary koordinálásával

Az Európa 2020 Stratégia célként tűzte ki a fenntartható fejlődést, melynek részét képezi a megújuló energiaforrások kiemelt használata és a bennük rejlő lehetőségek felismerése. A biogáz hasznosítása is egy lehetséges megoldás a kapcsolódó politikai célok eléréséhez. Biogáz elsősorban nem csak a mezőgazdaságban és a szennyvíz kezelése során keletkezik, hanem a települési hulladéklerakók is hatalmas potenciállal rendelkeznek. tovább…

A világsiker küszöbén: Magyar fejlesztésű járdaburkolat

A világsiker küszöbén: Magyar fejlesztésű járdaburkolat

A Platio napelemes rendszer, három magyar fiatal találmánya, a Horizont 2020 keretprogramban már 50.000 Eurót nyert, vagyis az Európai Unió is elismerte a projekt megvalósításának szükségességét és innováció tartalmát. A projekt hamarosan lezárul, és a csapat már tervezi a következő pályázatot az Ateknea segítségével. tovább…

Horizon 2020 –  Fast Track to Innovation

Horizon 2020 – Fast Track to Innovation

Partnerünk a Falcon-Vision Zrt. a világ vezető autóipari beszállítójával, a mexikói Nemak német, Wernigerode-i üzemével és a szenzortechnológiák piacán innovatív megoldásokkal jelen lévő skót SST Sensing-gel konzorciumban nyújtotta be első pályázatát a Horizon 2020 Fast Track to Innovation (FTI), közvetlen brüsszeli elbíráslású programra.

fast_track_ateknea

Az FTI célja, hogy csökkentse az innovatív megoldások  piacra jutásának idejét, ezzel is serkentve a piaci befektetéseket a magánszektorban. A program célja, az olyan kutatás és fejlesztés-i tevékenységek fontosságának promótálása, melyneknek középpontjában az értékteremtés áll, és hatást gyakorol az innovatív termékek, gyártási folyamatok és szolgáltatások minőségének javulására.

A konzorcium egy olyan új módszert kíván a piacra dobni, amely egyedi technológiai megoldás alkalmazásával ellenőrzi a gyártósorról érkező öntvényeket, mindezt hatékonyabb költségek mellett, kevesebb idő alatt. A bonyolult öntvények (hengerfejek, motorblokkok) megfelelő minőségben való gyártásának elengedhetetlen feltétele, hogy már a gyártósoron kiszűrjék a blokkolt csatornákat, melyek meghibásodáshoz vezetnek. A GasStream forradalmi megoldást kínál az autóiparban használt öntvények minőségi vizsgálatával foglalkozó piaci szegmensben.

A pályázatban az Ateknea Solutions segítette a konzorciumot, eredményét a jövő év tavaszára várjuk.